Szóljon ez a rész arról, hogy milyen is ez a város!

Lengyelül a ’legtöbbet’ a buszokon és villamosokon tanulok – a régebbieken a hirdetéseket figyelem („Vigyázzon értékeire, zsebesek ólálkodnak”), az újabbakon a digitális kijelzőket („Następny przystanek: Katowice - Rondo”), amik még azt is kiírják, milyen névnap van (sok)! A villamosok is legalább olyan változatosak, mint a buszok – vannak modernek, van, ami úgy néz ki, mintha a szemetesből kukázták volna ki, és van, ami egy világháborús német tank makettre emlékeztet. A sínpályák sem unalmasak – van egy szakasz, közvetlenül az én megállóm előtt, ahol a fogaskerekűre emlékeztető villamos, a ’megfelelő’ vezetővel, a kerítés túloldalán elterülő vidámpark hullámvasútját meghazudtoló vadsággal repeszt. Mindeközben az utasok, ha van még szabad kapacitásuk amellett, hogy az egyensúlyuk megtartására koncentrálnak, azon tanakodnak, hogy ha a borul a szerelvény, kire essenek, hogy minél kevesebb sérüléssel megússzák. Mostantól kezdve, ez a menet minden kedves látogatómnak kötelező attrakció! :)

Egyszer mentem már bringával is munkába, de többnyire tömegközlekedek. És valóban úgy van, ahogy az a lengyel film bemutatja. Ha van egy ’jobb’ hely, a következő hierarchia van érvényben: az állóhelyet üti a hátrafelé néző hely, azt meg a buszvezető mögötti, ha ül mellettünk még valaki; ez utóbbit felülüti a busz jobbfelén lévő bármelyik hely; üres helyen ülni jobb, mint valaki mellett, előre nézve jobb utazni, mint háttal; ééés az előrenéző ’másfeles’ pedig – ami elég nagy egy maffiózó kidobóembernek, de két átlagos utas nem fér el rajta – mindent visz. A másik dolog meg, hogy szeretik egymást szégyentelenül bámulni, belenézni a másik újságába. Előszeretettel tömörülnek be a megállóban ácsorogva a kinyíló ajtó előtt, hogy még véletlenül se tudjon senki leszállni. A buszok el tudnak pöfögni perceken keresztül anélkül, hogy kényszert éreznének arra, hogy megálljanak. De ez csak azért van, mert ritkásabbak a megállók. Vagy talán a város olyan ’szellős’. Katowice valójában nem egy nagy hely, viszont gyakorlatilag összenőtt a környező agglomerációval. Én már a város szélén lakom, pedig csak 10 percre van a központ busszal. És, ha sok busz is jár egy-egy irányba, negyed óra alatt megy vagy 6-7, majd 20 percig semmi. Jártam már úgy TESCÓs bevásárlás során, hogy a tizenöt perces, rém egyszerű odaút visszafelé komoly küzdelemmé változott.

Nagy hó volt akkor és kicsit bizonytalan volt a tömegközlekedés úgy általában. Ezért gondoltam, hogy mindegy, hogy buszra várok-e, vagy villamosra. A villamos megállója közelebb volt, így odamentem. Gyűltek a várakozó emberek, de aztán elkezdtek elszállingózni is. 15 perc után végre ’megérett’ bennem is az elhatározás, hogy elinduljak inkább gyalog. Meg a lábujjaim is kezdtek lefagyni már. Így hát elindultam hazafelé, miközben nem esett a hó és arra gondoltam, vajon most jön-e a majd a villamos. Tizenöt perccel közelebb voltam már ahhoz, hogy megjöjjön, csak azt nem tudtam, hogy mennyi van még hátra addig. Egy perc volt. Elég ahhoz, hogy olyan messze elsétáljak, hogy ne legyen már értelme – húszkilónyi bevásárlással a hátamon – visszafutni. Szépen végignéztem, ahogy elmegy mellettem a fűtött szerelvény és elgondoltam, ahogy az utasok sajnálkoznak balszerencsémen. Majd megkönnyebbülten fellélegeznek, hogy ez nem velük történt meg.

Aztán volt, hogy falmászni mentem volna, de a honlap térképe tréfált meg és egy órát tekeregtem egy isten háta mögötti ipartelepen, az esőben, hogy végül – telefonos segítséggel – se találjam meg a helyet. Bár, ez nem írható a tömegközlekedés számlájára…

A minap mentem kosarazni és alapos, többszöri ellenőrzés után felszálltam egy olyan buszra, amivel még nem utaztam. A kiírás szerint ez jó felé megy, szóval, dönthettem úgy, hogy hiszek neki. Megjött, felszálltam, majd megakadt a szemem a buszon lévő útvonaltáblán. Számolgattam a megállókat, de ahol az enyémnek kellett volna jönnie, más állt. Aztán körbenéztem és láttam, hogy a busz besorolt a kanyarodó sávba és nem arra megy, amerre én akarok. Gyorsan leszállást jeleztem és, amint leléptem a járműről, kiengedtem begyemből a sok szitkot, hogy „Nem igaz, hogy hiába tudok végre időben elindulni, csak nem fogok odaérni!”. Majd elindultam gyalog a tervezett következő megállóig, ahonnan minden busz csak abba az egy irányba megy. Pár perc alatt ott voltam és szerencsére jött is egy.

„Megszakítjuk adásunkat, hogy lehetőséget adjunk Önöknek, hogy játszanak velünk. Mit gondolnak, milyen busz érkezik a megállóba?”

A: egy, ami mégsem arra megy,

B: egy üzemen kívüli,

C: a busz, amiről a szereplő leszállt.

A megoldást (C) a következő címre küldhetik: ’Tippeld meg a nyilvánvalót!’, Ul. Tysiąclecia 21/46, 40-871 Katowice.”

Valamiért rendre kiszúrok magammal –útközben hazafelé, este leszállok a villamosról, hogy beszaladjak még gyorsan boltba, ami épp zár, mire odaérek, a következő villamos meg az orrom előtt megy el. De vannak kellemes élmények is. Amikor először jöttem vissza – hétfő hajnalban érkeztem meg és aznap 10-kor kezdtem a munkát – fél 5 felé én voltam az egyedüli utas a buszon, ami egyenesen hazavitt, mert se fel-, se leszálló nem volt.

Mintha nem minden változott volna azzal, hogy eljöttem Dunaújvárosból. A buszok – gyakran Ikarusok –, villamosok ugyanolyan összevissza színűek, itt is van egy kisebb, lepukkantnak tűnő vidámpark, mint otthon és ’Skála’ (Silesia City Center valójában, de az embléma kísértetiesen hasonlít). A vaspor ugyanúgy megül az ablakpárkányomon, mint otthon. Még a várost is hívták egy időben Stalinogródnak, mint Dunaújvárost! De van városközpont is sétálóutcával, ’magyaros’ étteremmel, ahol ’bograch’ néven kínálják a pörköltet, vasútállomás a belvárosban, a főutcákon 20 méterenként szemetes, vannak jó helyek, kocsmák (pl. Bob), ahova szívesen visszajár az ember. Ilyen helyeken történnek beszélgetések, amiknek a végén meghívnak Zakopánéra síelni és szilveszterezni, vagy amelyik nyelvtörős, extrém kareokevá ’fajul’ a külföldi munkatársak számára, vagy épp megajándékoz minket egy igazi lengyel kocsmaverekedéssel. A villamosoknak is csak az egyik oldalon van ajtajuk, aminek ellenkezője lengyel barátaimnak legalább ennyire meglepő volt Budapesten jártukkor! A zebrán átkelés végét pedig jajveszékelő vijjogás jelzi.

Itt is vannak érthetetlenségek. Amikor sokadjára kerülök ki valami szétloccsantat a kis TESCO előtti, ravaszul kivilágítatlan lépcsőn – és közben koncentrálok minden egyes lefelé jövetkor a fokok számára, nehogy magam is áldozatul essek –, elgondolkodom, hogy miért nem csinál valaki (vagy mondjuk a bolt) valamit végre. De másnap is az a helyzet, úgyhogy marad a lépcsőszámolgatás.

hétfő reggel

Wojewodzki Park Kultury

"Szabad egy táncra?"

pár

zsiráf

'Tauzen'

toronyház

Ui.: előző nap egy ír sráccal söröztem, aki 'elárulta', hogy Tysiącleciában van a legtöbb utcalány, ami megintcsak furán összecsengett azzal a meg nem erősített információval, miszerint Dunaújváros állítólag egyfajta internetes szexközpont. :)