2010.09.03. 21:49
1. - Újra úton
Aug. 30-31. – Hétfő-Kedd
Először munkám volt, szállást kellett keresnem (rémlik?). Majd szállásom volt, de munkát nem találtam. Újabb 'learning curve' után ezúttal munkám is, szállásom is van… hát, lesz, mert ezt még a vonaton írom. Alig, hogy elhagytuk a Keletit, ugyanis, máris szófosásom támadt. Azon gondolkodtam, mi mindent hagyok itthon félben, befejezetlenül, kiderületlenül. Először is: minden igyekezetem ellenére, nem sikerült a Dunaújváros-Budapest viszonylaton befejeznem a 'Brian élete' forgatási naplójának olvasását (végül nagybátyámnál hagytam Pesten, aki kivitt a vonathoz) és nem derült ki végül számomra, hogy miként végződött a valós, vagy csak kitalált krónikás története Ringyó Sztárral és hogyan alakult utolsó napja a Pythonokkal. Arról nem is beszélve, hogy milyen bölcs felismeréseket summázott epilógjában. Persze, ez mind lópikula (horsefeathers, hogy a Repülő Cirkusznál maradjunk) ahhoz képest, ami még ezen kívül elvarratlan száll maradt egyelőre! Túlgondoskodó nagybátyám elkerülhetetlen vacsoráját befejezvén újabb rejtéllyel ajándékozott meg a sors keze, azaz TV-je - "Vajon meg tudta-e győzni Győzike... hogy is hívják, Andi asszony?... szóval, a feleségét, hogy a kis birkát nem toklyónak hívják népiesen, hanem 'báránkának'?" -, aminek képe éppen abban a pillanatban hunyt ki, hogy a válasz elhangzott volna. Hát, kívánhat-e ennél izgalmasabb felütést az ember egy újabb kalandnak? Ezúttal északra, Lengyelországba.
A hatórás vonatút viszonylag eseménytelenül, de legalább fárasztóbban telt. Egy félórára Mario Girotti (a.k.a. Terence Hill) hasonmása is tiszteletét tette a kabinban, amin az út nagy része alatt ketten osztoztunk egy, nagybátyám szerint, elég baljós kinézetű emberkével. A vonat fél óra késéssel, hajnali háromnegyed 5-kor érkezett meg Katowicébe. Na, sikerült is a 'másik' oldalon kikeverednem az állomásról, hogy Zoli barátomnak és Goskájának újabb 30 percébe kerüljön, hogy megtaláljanak. Aztán felpattantunk egy villamosra – na jó, egy kicsit csúsztatok, a 20+ kilós bőröndömmel aligha lett volna kivitelezhető a mutatvány – és meg sem álltunk a kétórányi alvás lehetőségével kecsegtető otthonukig. Kiderült, ugyanis, hogy a tervezettel ellentétben már 31-én be kéne mennem, hogy elküldhessenek orvosi vizsgálatra.
Mondanom sem kell, hogy végül nem voltam és csak péntekre sikerült időpontot kapnom. Sebaj, bele is vetettünk engem a dolgok sűrejébe! Leültem Zoli mellé és figyeltem, ahogy dolgozik. Dolgozik és magyaráz. Én meg fáradok. Szellemileg, mert fizikailag már reggel nyolckor az voltam, amikor felkeltünk. Ebédidőre a strandlabda méretűre duzzadt fejemben már a "Na, ebbe megint jól belenyúltam, tényleg ezt akarom csinálni egy évig?!?!?! Hogyan fogok ebből kimászni és valami normális állást találni?" és a "Pedig otthon megvolt mindenem - család, barátok, kerékpár, kosárlabda, vacak tanári állás!" (sóhaj) című gondolatok tülekedtek. Volt ott még egy olyan is, hogy "Nyugi, ez még csak az első napod, ne ítélj ez alapján! Egy egész városnyi ember lakik itt, akik nem látszanak mind szuicidnek, valószínűleg itt is lehet élni.", de szegényke alig kapott levegőt. Kínomon a 'Kávé Anná'-tól kapott (ez a neve, Anna Kawa), fashion-ös borítójú jegyzetfüzeten mosolygó modellek és hosszú lábaik sem segítettek sokat. Én próbáltam!!! Valahogy mégis túléltem azt a napot, amiben sokat segített, hogy az egyik belvárosi sétálóutca kis 'magyar' étteremben bevágtunk Zolival egy-egy tányér finom 'bograch'-ot és egy pofa, kellemes utózamatú sört munka után. (Na, hát ez a 'bograch' levesnek árultatik, de valójában egy egész jól összerakott, csipetnyit leveses pörkölt.)
(kép 1-3. – 'magyar' étterem)
Azt tudtam, hogy gyorsan szükségem lesz pár színes ceruzára, hogy új életem kifestőkönyvét minél hamarabb kellemes színekkel töltsem meg. Még az sem baj, ha kicsit a minták, formák szélein kívülre csúszok, vagy vacak a színválasztásom - szín, AZ kell! Reméltem, hogy a cég által biztosított sportkártya-szerűséget használják kosarasok is és megtalálom a hamar a 'foltomat'. Zoli barátom már korábban kifejezte érdeklődését a gyalogtúrázás iránt, szóval ezzel a színnel nem lesz majd gond. Bringát, sajnos, nem tudtam hozni (hüpp!), de legalább barátok közt aludtam ki magam az este. :)
...el ne felejtsem a pénteki orvosi vizsgálatot!
Szept. 1 – Szerda
A második nap már jóval kellemesebben telt. Ami előző nap még új – és időnként ijesztő – információ volt, sokszor már régi barátnak mutatta magát. Már nem tűnt annyira eszetlen vállalkozásnak ez az egész országváltás, de azért időnként még szükségem volt emlékeztetőkre, hogy vannak itt barátaim, van mit ennem, hol aludnom. Ebédidőben leszaladtunk a szomszédos Biedronkába, hogy ebédet vadásszunk magunknak. Én egy hatalmas gombás melegszendviccsel és karamellás croissanttal a vadászövemen tértem vissza. Klassz dolog, hogy a munkahelyen annyi teát dönthetek magamba, amennyihez van pofám. És ezt nem csak fizikailag értem, bár, úgy szerintem kevesebb menne le... Arról nem is beszélve, hogy nem vacak teák vannak, hanem a finomabbakból. Van egy szép, nagy konyha az emeleten, 5-6 asztallal, hűtővel, mikróval, mosogatógéppel és két – kávé és 'rágcsamágcsa' – automatával. Laza a hangulat, bár egy könnyen betartható 'dress code' azért van, amit gyakorlatilag annyival ki lehet elégíteni, ha ingben vagyok. Én amúgy is kicsit visszafogottabban öltözködöm utcára.
A munkahely a városközpontban van, egy csudamagas épület 12. emeletén. A négy lift nem a hagyományos módon operál – a falakra elhelyezett érintőképernyőn először a 0-9 és a 10-18 közül kell választnani (tehát, hogy melyik emeletre szeretnénk menni), majd az új menüben a konkrét emelet számát. Ezután megmondja, melyik liftet szánja nekünk a rendszer és, ha beszálltunk, szépen felvisz oda. Bent nincsenek is gombok. (jól van, ez nekem új volt!)
(kép 1-5. – lift gombok)
Tehát, mi is ez a munka? Az iroda nyújtja fél Európa autókereskedőinek az infós segítséget, de ebben csak a Chevrolet, Saab, Opel (Vauxhall Nagy-Britanniában) és még egy nem emlékszem a nevére márkák vannak. Zoli és jómagam angol és magyar hívásokat fogadunk, de van sok németes és most jönnek még mások. Az autószalonokban ülő eladó bácsik és nénik felhívnak minket olyan problémákkal pl., hogy nem tudnak belépni valamelyik számítógépes programjukba, hogy autót, alkatrészt, stb. rendeljenek és mi a saját gépünkön szépen megújítjuk nekik a jelszót, ők megköszönik, mi elbúcsúzunk. Majd az egész problémát könyveljük egy nagyon bonyolultnak látszó programban. Ilyen jelszavas problémából van a legtöbb, de időnként vannak komolyabb ügyek is, amikor át kell vennünk az emberkék gépének az irányítását és programokat kell telepítenünk rájuk. Egy átlagos nap nagyon nehéz megszakadni a munkában, de ha egy nagyobb rendszer leáll - "outage van" -, akkor izzanak a vonalak. Ez, szerencsére - legalábbis, a többiek eddigi beszámolóiból ítélve -, nem fordul elő túl sokszor. Ami, úgy látom, hogy elveheti az ember kedvét ettől a munkától, az az értetlen, vagy csak egyszerűen informatikailag analfabéta emberek. Nem vagyok itt még elég régóta, de úgy tűnik, hogy minél nyugatabbra megyünk, az emberek annál kevésbé látnak át komplex rendszereket és képesek megoldani összetett problémákat. Nem hiszem, hogy butábbak lennének, csak a (jóléti?) kultúra másfajta gondolkodásra kondicionálja őket; arra, hogy nekik nem kell a dolgok mélyére látni, csak használni a rendszereket, lehetőségeket. Na, azért nem olyan vészes a helyzet és biztosan élnek keletebbre is kevésbé kreatív emberek. A munkaidő 9-től 5-ig tart, az ebédszünetünk 50 perc. A hétfők mozgalmasabbak, a hét második fele meg lazább.
Túltéve magam a második nap megszelídült 'borzalmain', visszamentünk Zoliékhoz azzal a tervvel, hogy akkor át is költöztetünk engem a korábban már lefoglalt diákszállóba, Katowice egy külső kerületében. Viszont még mindig fáradtak voltunk a túl korán induló előző nap izgalmaitól (nekem, valójában, az még az azt megelőző, -1. nap volt), úgyhogy kapva kaptunk egymás habozásán a költözést illetően és kényelmesen leheveredtünk inkább a kanapéra, hogy megnézzünk a Prince of Persia című filmet :). Egy dolgot azért sikerült elintéznünk: vettünk nekem egy busz-és villamos bérletet 112zł-ért. Így tehát aznap még ott aludtam... megint, mint a bunda.
...ne feledd, péntek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kávé és Csokoládé · http://www.kavecsokolade.blogspot.com/ 2010.09.09. 21:49:14
SupaCow · http://magnezia.blog.hu 2010.11.21. 19:05:16
A lényeg, hogy legyen fotó :)
Amúgy érdekes, csak kitartás kell elolvasni.
SupaCow · http://magnezia.blog.hu 2010.11.21. 19:05:16
Boci :)