Szept. 4-5. – Szombat-Vasárnap

Egy órával dél előtt kellett elindulnom. Megcsörgetem Zolit, kimegyek a 11:13-as buszhoz, bent vagyok 20 perc alatt, onnan még 6-7 perc gyaloglás, aztán hamarosan átadhatom magam 3 órányi gyermeki naivságnak… nem! Előző este ugyanis eltelefonáltam az utolsó forintomat is! Na, mindegy. Reméljük, Zoli emlékszik rá, mikor találkozunk és elindul magától is. Nekem csak be kell érnem, ahogy elterveztem és minden rendben lesz… nem! A busz hétvégén, természetesen, nem félóránként, hanem csak óránként járt. És, természetesen, nem az óra 43-as maradt ki, hanem az, amelyikkel én terveztem menni. Sebaj, félórás késés csak feltűnik Zolinak és rám csörög, hogy merre vagyok… nem! Ugyanis, mivel még az otthoni kártyámat használtam, nemcsak én nem tudtam telefonálni, de engem sem lehetett hívni! Na, gyorsan B-terv után kellett nézni. Átmentem a másik buszmegállóba, ahonnan más buszok mennek a központba, hátha ott előbb jön egy. Jött is egy úgy 15 perc múlva. Beértem a vasútállomáshoz (ahol a buszpályaudvar is van) és, hogy faragjak a hátrányomból, gondoltam, felpattanok egy villamosra… de nem! Nem akart jönni, hiába volt jelenése a menetrend szerint. Nem baj, akkor is villamos, csak gyorsabban megy, mint én gyalog! Várok. Közben eszembe jutott a könyvesbolt, amit előző nap javasoltak nekem és úgy láttam, a várakozást hasznossá is tehetném, ha beugranék körbenézni (a megállóval szemben volt, az út másik oldalán). Épp le is telt az egy perc, amikor megcsörrent a telefonom. Hah – gondoltam –, rendben vagyunk, most mindent el tudok magyarázni… nem! Csak SMS volt: "Szeva, merre vagy?". Na, sietve kiléptem az utcára, de a villamos csak nem akart jönni. Már épp azon voltam, hogy inkább elindulok gyalog, hiszen, csak egy – de hosszú – megálló, de sikerült meggyőznöm magam, hogy pont ezzel fogom elrontani a dolgot – elhatározom magam valami mellett, aztán nem csinálom végig. Ha már ennyit vártam a villamosra, hülyeség lenne nem kihasználni. Legalább nem izzadok meg a nagy rohanásban, ha már időt nem tudok megspórolni. Meg aztán már elment a villamos a másik irányba, szóval, 1-2 perc és itt van, mert az utca végén fordul. Na, megjött végre, felszálltam. Egy megálló és ott is vagyok az irodánk épületénél. Ha jól rémlik, ott is van egy megálló… nem! Basszus, ezt nem hiszem el! Simán továbbment a villamos és elvitt majdnem olyan messze, mint amilyen messziről jöttem! Az már egy cseppet sem enyhített bosszúságomon, hogy legalább kevesebbet kell gyalogolnom. Pedig én próbáltam!

Na, jó órás késéssel érkeztem meg, de kiderült, hogy Goska végül nem ment el tornázni, úgyhogy nem kellett sehova időre odaérünk. Együtt vártak rám és jókat mosolyogtak miközben elmeséltem az egészet. Elbuszoztunk Sosnowiecbe, ahol a mozi nem fogadta el a jegyeinket, így film helyett elmentünk inkább bevásárolni. Az estét pedig egy elég jól sikerült gombapörkölttel, grillezett pisztráng és párolt brokkoli spenótos-tejfölös szósszal-lal és egy-egy üveg finom sörrel zártuk. Aztán szépen visszabuszoztam a diákszállóra… nem! Persze, hogy ott is elvacakoltam egy jó órát a megfelelő busz kiválasztásával – "Most akkor a 3 eszembe jutó utcanév közül melyik az, amelyik NEM jó nekem?" "Erre most akkor felszálljak?" "És mi van, ha mégsem jó és ott ragadok valahol az éjszaka közepén, mikor már nem járnak buszok?" "Nem kellett volna mégis erre felszállni?" "Nem hiszem, hogy itt szerencsétlenkedsz már megint!" "Na, jó. Ezzel már tényleg menjünk el, mert egyre jobban esik, és már igencsak fázom!" –, hogy végül más lehetőségem már ne legyen, csak az, hogy végre felszállok az utolsóra.

Vasárnap: semmi különös – pihenés, ejtőzés, blogolés… -lás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.